top of page

20 órás gyakorlati alapképzés szakembereknek a zsonglőrködés szociális/ terápiás célú használatáról

2017. október 20-21-22-én kerül sor a következő képzésre, melyre megnyílt a regisztrációs lehetőség.

A Magyar Zsonglőr Egyesület 20 órás gyakorlati képzésének célja, hogy 'szociális cirkuszi' munkáját és módszertanát megismertesse minél szélesebb körben a szociális, egészségügyi és oktatási szektor szakembereivel. A megismertetésen túl célunk az is, hogy az érdeklődőket a módszerbe beavassuk, hogy azt később saját munkájukba integrálva használhassák.

A szociális cirkusz tartalma, hogy az Egyesület zsonglőr- és cirkuszi oktatói élményterápiaként, és fejlesztő folyamat eszközeként használják a cirkuszi készségek oktatását és a foglalkozások lehetőségét.

A cirkuszi oktatás, és kifejezetten, amikor ’szociális cirkuszi’ tartalmakkal egészül ki, sokféle hátrányos helyzetű és speciális igényű csoportnál ad lehetőséget testi készségek fejlesztésére, közösségépítésre, társadalmi bevonás erősítésére, önhatékonyság erősítésére, mozgáshiány pótlására vagy éppen túlmozgásos, hiperaktív, viselkedészavaros fiatalok/felnőttek/gyerekek körében. Emellett tanulási problémák leküzdését is segíti, csak úgy, mint a diszlexia kezelésének, vagy a szenzoros integráció fejlesztésének kiváló eszköze.

A képzés gyakorlati zsonglőroktatást jelent, amit kiegészít az oktatási módszerek ismertetése. Elméleti tudnivalók között ismertetésre kerül az európai tapasztalatok és szervezetek bemutatása, kreatív foglalkozások felépítésének, logisztikai hátterének, tanmenetének kidolgozását segítő ismeretek átadása. Emellett a mini cirkuszi bemutatók, koreográfiák építése és jelentősége is bemutatásra kerül.

Résztvevők száma: maximum 8 fő

Munkánk megismerhető a következő linkeken:

Magyar Zsonglőr Egyesület youtube csatornáján található számos film által (https://www.youtube.com/watch?v=Kfy...)

A ‘cirkusz mindenkié’ oldalon a facebook-on.

A www.zsonglor.hu oldalunkon

Jelentkezés az info@zsonglor.hu e-mail címre beérkező önéletrajzzal és motivációs levéllel lehetséges. Kérjük a levél tárgya legyen: jelentkezés képzésre. A résztvevők kiválasztása érkezési sorrendben történik. (Eddigi tapasztalat szerint a helyek hamar betelnek, ezért érdemes a részvételi szándékot mielőtt jelezni)

A képzés részvételi díja: 25.000 Ft / 20 óra (mely tartalmazza a terembérletet, tanári tiszteletdíjat és a szükséges zsonglőreszközök rendelkezésre állását)

Időbeosztás: pénteken 14-20 óra között, szombaton 11-18 óra között, vasárnap 9-16 óra között

A képzést vezeti: Gallyas Veronika

bottom of page